Még egyetemre jár, de már eltávolítottak miatta egy vezető beosztású minisztériumi dolgozót

Lea Majcen. Kép: Facebook
Lea Majcen. Kép: Facebook

Lea Majcen egy este alatt lett Szlovénia egyik legünnepeltebb újságírója, miután egyszerű kérdésekkel bombázta az ország megújulóenergia-szektorának vezetésével megbízott kormányzati tisztviselőt, Tilen Smolnikart. A szlovéniai Infrastrukturális Minisztérium az interjú másnapján sebesen elbocsájtotta Smolnikart.

Február 16-án Smolnikar egy nyilvános meghallgatást vezetett a megújuló energiák, mint a Kranj közelében elhelyezkedő brdoi szélerőművek, finanszírozásával kapcsolatban. Majcen ezt követően próbált vele interjút készíteni, de Smolnikar képtelen volt választ adni közel egy tucat, a meghallgatásra és a megújuló energiákra vonatkozó, alapvető kérdésre.

A horvát RTL csatornának adott interjújában Majcen elmondta, hogy azért döntöttek az interjú leadása mellett, mert szerintük közérdek, hogy Smolnikarnak a legalapvetőbb tudása sincsen meg azon a területen, ami hivatalosan a szakterülete.

Az újságíró legerősebb fegyverét használtuk: kérdéseket tettünk fel. Először azt hittem, hogy csak lámpalázas, hiszen néha még én is ideges leszek a kamera előtt. Aztán világossá vált, hogy fogalma sincsen a dolgokról. Amikor visszatértem a hírszerkesztőségbe, az interjú közlése mellett döntöttünk, mert ez elfogadhatatlan egy rengeteg pénzt kereső állami tisztviselőtől. A kérdések tényleg nagyon egyszerűek voltak.

Majcen csupán hat hónapja dolgozik televíziós újságíróként, mióta junior tudósítóként csatlakozott az A csatornához. Ráadásul még mindig egyetemen tanul. Majcen elmondása szerint Smolnikar állami alkalmazottként havi 2400 eurót keres.

A kormány február 17-én menesztette Smolnikart, és ez kisebb futótűzként járta be a korábbi jugoszláv területeket. Horvát, bosnyák és macedón hírportálok is átvették a sztorit mint a politikai elszámoltathatóság egy ritka példáját.

A régió internetezői is elismerték Majcen munkáját. Dunja Mijatović, az OSCE sajtószabadsági képviselője is megosztotta a hírt:

Szlovénia: Lea Majcen újságírónak sikerült menesztenie egy politikust a pozíciójából, csupán néhány kérdéssel. (Jelentette a Radio Sarajevo) — Dunja Mijatovic (@Dunja_Mijatovic) 2017. február 22,

Ugyan néhány jelentés szerint Smolnikart kirúgták, kiderült, hogy csak lefokozták és egy másik pozícióba helyezték az Infrastrukturális Minisztériumon belül.

Az interjú megjelenését követően több szlovén internetező is nagyobb átláthatóságot és megbízhatóságot kezdett követelni a kormánytól.

Hány olyan menedzser van még a különböző minisztériumokban, mint Tilen Smolnikar?
…Felfuvalkodott, nagy egóval és 2500 eurós fizetéssel? — duje santiago (@dujeSantiago) 2017. február 24.


Ezt a bejegyzést a Global Voices Online magyar oldaláról vettük át. Szerző: Filip Sztojanoviszki. Fordító: Katona Fruzsina. A bejegyzésre a Creative Commons 3.0 licenc vonatkozik.

  • Csaba Kató

    Hogyne volna! Független “író” nincs elég……!!!!!

  • István Tamasi

    Nemzetthy Szotyialista Mutyisztánban ilyen nem fordulhat elő.

  • agador

    itt az újságírókat rúgnák ki, vagy az egész lapot szüntetnék meg, esetleg megkérdeznék, hogy van-e férje?

  • Péter Ferenczy

    De TÉNYLEG nagyon egyszerűek voltak a kérdések? Nagyon-nagyon egyszerűek? 😀

  • Péter

    Valaki lefordíthatná 😀

  • Tamás Paitz

    Ilyen alapon a magyar államtitkárok, helyettes államtitkárok, miniszterek 80-90%-át meneszteni lehetne, és lehet alábecsültem a számot, de lehet agador-nak van igaza. :)

  • Hárdkór Kráken

    “a napenergia nem jó, mert éjjel nem süt a nap…” nem is kell elmenni Szlovéniáig, hogy dilettánsokat találjunk.. ugye???

  • Sándor Sárközi

    Egyébként miket kérdezett?