Vélemény: Az Észak-Korea elleni katonai fellépés veszélyei

A Mansudae Emlékmű egy részlete az észak-koreai Phenjanban. Stefan Krakowski fényképe, Wikimedia Commons licensz (CC BY 2.0)
A Mansudae Emlékmű egy részlete az észak-koreai Phenjanban. Stefan Krakowski fényképe, Wikimedia Commons licensz (CC BY 2.0)

A húszmillió dollárból, amit naponta az amerikai nukleáris arzenál fenntartására költünk, minden nap 1000 dollárt adhatnánk a húszezer éhen haló gyermek mindegyikének. – J. Philip Newell (A New Harmony)

Most, hogy a kelet-ázsiai atomháború lehetősége körvonalazódik, gyakran gondolok arra, hogy maguk a modern hadviselés szívtelen hadjárataiban megsemmisített civilek mit mondanának a halálukról, melyet a pusztítástól távoli zsarnokok és elnökök rendeltek el.

Számtalan ártatlan életnek vetettek véget a hagyományos bombák, az atomfegyverek és az utóbbi években a drónok. Átgondolták a demokratikusan választott vezetők, hogy mi történt valójában Hirosimában és Nagaszakiban, és megnyugtató választ tudtak adni maguknak? A technológia fejlődésével a hadviselés személytelenné vált, mégis úgy tűnik, hogy cserébe a legújabb hadi technológiákért és tömegpusztító fegyverekért, az államok vezetői képesek megtagadni a legfontosabb alapelveket.

A jelenlegi Észak-Korea elleni konfliktus során az Egyesült Államok kormányának fő szempontja, hogy az Észak-Korea elleni esetleges támadás veszélybe sodorja-e az amerikai anyaországot. Elméletileg az Egyesült Államoknak védenie kellene a területi szövetségeseit, Dél-Koreát és Japánt. Mindazonáltal, ha a vezetők számára valóban fontos szövetségeseik biztonsága, a Dél-Koreát és Japánt nyilvánosan rakétatámadással fenyegető, elkeseredett diktatúra provokálása stratégiailag és humanitárius szempontból is igen problematikus.

Az USA hadserege előszeretettel reklámozza, hogy „bunkerpusztító” fegyvereivel milyen rendkívüli pontossággal képes gyilkolni, akár „lefejezni” az Észak-Koreai rezsimet. Katonai szakértők szerint 300 Tomahawk rakéta elég lehet az észak-koreai hadsereg működésképtelenné tételére, de ez nem garantálja az összes rakéta és nukleáris fegyver elpusztítását, amennyiben ezeket egyszerre lövik ki titkos bázisokról, mobil kilövőállásokról és nukleáris tengeralattjárókról.

Úgy tűnik, hogy a phenjani rezsim ostromra készül – megalapozottan tartanak attól, hogy az Egyesült Államok hagyományos haderejével bármikor megsemmisítheti őket. Ironikus módon a világnak azzal kell szembesülnie, hogy az Egyesült Államok jelenlegi vezetése is egy hasonló pszichológiai csapdába sétált be. Miközben Phenjan folytatja a nukleáris robbanófejű interkontinentális ballisztikus rakéták telepítését, a Trump-kormány azt a következtetést vonhatja le, hogy a szövetségeseit érő járulékos károk ellenére az azonnali támadás az egyetlen lehetősége.

Nyugtalanító, hogy a tömegpusztító fegyverek bevetésének jogával elnökök, miniszterelnökök és diktátorok is rendelkeznek. Ezeknek a katonai hatalmaknak az állampolgárai nem hagyták ezt jóvá hivatalosan, nem adták meg ezt a jogot népszavazással vagy más demokratikus eszközzel. Visszatekintve a Manhattan tervre, fájdalmasan egyértelmű, hogy a projekt vezetője, Groves tábornok hogyan vette rá Truman elnököt az atombombák ledobásának engedélyezésére.

Az ezt követő évtizedekben alig helyeztek el fékeket a parancsnoki láncban, hogy megakadályozzák az érzelmileg instabil elnökök ellenségességből és félelemből eredő, impulzív lépéseit. Trump és Kim Dzsongun is olyan veszélyes mértékű hatalommal rendelkeznek, amit sem az amerikai alapító atyák, sem Marx és Engels nem tudott volna elképzelni.

Meglepő, hogy a dél-koreai és a japán vezetők nem ellenzik hangosabban az Észak-Korea elleni amerikai inváziót. A 70 fölötti koreaiak pontosan emlékeznek a Phenjant megsemmisítő, pusztító amerikai szőnyegbombázásra, és tudják, hogy Kim Dzsongun serege ugyanekkora eltökéltséggel próbálná elpusztítani Szöult. A japán álláspont a jelenlegi miniszterelnök, Abe hatalomra kerülése óta változatlan. A Trump külpolitikáját kérdés nélkül támogató Abe többször kijelentette, hogy Japán nemsokára meg fogja kísérelni az Alkotmány módosítását, hogy seregük „megvédhesse az országot” – ez a fejlemény tovább fokozná Kelet-Ázsia destabilizációját. A közös múltértelmezés keresése helyett Abe és nacionalista történészekből álló csapata a második világháborúról szóló revizionista nézeteket terjeszt, tagadva a koreai nők kényszerítését arra, hogy „kéjhölgyként” álljanak a japán katonák rendelkezésére, és elbagatellizálva 600 000 koreai brutális körülmények közötti kényszermunkára való besorozását. Az Észak- és Dél-Koreai politikusokra és diplomatákra nézve régóta megalázó a japán kormány őszintétlensége és a bűnbánat hiánya.

Minden országnak, amely Észak-Korea ellen tervez támadást, szembe kell néznie a kérdéssel, hogy ki tette a KNDK-t azzá az ellenséges diktatúrává, amivé vált. Akármennyire is felelős Kim Dzsongun rezsime az ország állapotáért, a három évtizednyi brutális japán gyarmati uralom és Észak-Korea napalmos bombázása – ami több kárt okozott, mint amennyit a második világháborúban a német vagy japán városok elszenvedtek – részben felelősek a bosszúszomjas katonai diktatúra megalapozásáért.

A nukleáris konfrontációk megoldásához önismeret és relativizálásra képes gondolkodás szükséges. Néhány évtizedre visszatekintve könnyen találhatunk példákat olyan vezetőkre, akik hajlandóak voltak lemondani a nagyívű kijelentésekről a katasztrófák elkerülése érdekében. Egy kiemelkedő példa Reagan elnök és Gorbacsov főtitkár, akik racionálisan reagáltak a nukleáris világvége lehetőségére azzal, hogy az 1986-os rejkjaviki csúcstalálkozón megvitatták politikai és stratégiai nézeteltéréseiket, ami a nemzetközi feszültségek csökkenéséhez vezetett.

Úgy is szolgálhatja valaki a saját hazáját, hogy párbeszédbe kezd más országok állampolgáraival, mert az egyes emberek közt mindig ott van a gyógyulás és a viszonyok átalakulásának reménye. Így miért lenne lehetetlen az ellenséges országok közti kapcsolat javítása?


A bejegyzést a Global Voices Online magyar oldaláról vettük át. Szerző: Jonathan Augustine. Fordító: Kalmár Dávid. A bejegyzésre a Creative Commons 3.0 licenc vonatkozik.

Jonathan Augustine a 70-es évek óta él Ázsiában, színházi és aktivista körökben aktív. Tudományos és irodalmi munkásságába a következő művek tartoznak: Kiotói Kézművesek (2015), Az atombomba árnyékai 『原爆の影』 (2013), Karakucsi Onna 『辛口女』 (2010) és Buddhista szentek élete a korai Japánban (2005).

  • kösz meg vagyok

    Forrás? Gondolom, nem fejből jöttek az adatok…
    Azért kérdezem, mert a Wikipédia vonatkozó szócikkében több, a posztnak ellentmondó információ van, és ott le vannak ezek hivatkozva, így egyelőre hajlamos vagyok inkább annak hinni.
    http://en.wikipedia.org/wiki/Economy_of_Singapore

    • Zoltán Pogátsa

      Esküszöm, h 91 éves volt. :)))

  • Quercus

    A Fidesz is a fejlesztőállam modellt választotta. Csak annak egy speciális, Közép-Afrikai változatát. Ami arról szól, hogy először el kell lopni még a Szűz Mária arcáról a könnyet is.

    • Nevem Van Petrovics

      A hosszú távú gazdasági sikerekhez, a zemberek idővel kialakuló magas életszínvonalához nem elsősorban jó kormány kell, hanem olyan egyénekből álló társadalom, olyan közeg, olyan emberi egyéni értékrend, amely hajlandó 2-3 generáción keresztül is nélkülözni.
      A kormány mindig csak következmény egy demokráciában, annak következménye, hogy milyen prioritásokat vallanak a Zemberek. Kár lenne a mindenkori kormányokat hibáztatni a gazdaság teljesítményéért míg a választó polgárok azonnali jólétet várnak el az államtól. és mindig arra savaznak, amelyik ezt hajlandó megígérni, cserébe a kormányképes többséget biztosító savazatokért.
      Szóval fejlesztő államot olyan tömeg savazókkal sosem lehet megvalósítani, akik ebben a kelet-európai gyökerű gondolatvilágban élnek a Kárpát-medencében

      • Zoltán Pogátsa

        Válasz?:) Tömeges öngyilkosság? :)

        • Nevem Van Petrovics

          Ez nem tartozik sem a földi flóra, sem a fauna természetrajzába.
          Értem az iróniát, csak nem szeretem ; -)
          Komolyra fordítva: a diktatúra hosszú távon csak igen kivételes esetekben vezet közmegelégedéshez. Ilyen Singapore.
          Évekkel ezelőtt jártam ott, és lenyűgözött, de csak a felszínt karcoltam.
          Ehhez elsősorban olyan extrém multikultúrális társadalom elfogadása kell, ami mifelénk elképzelhetetlen, és szintén kizáró tényező a nagy létszámú közösség. A “bennszülöttek” sosem valósítottak volna meg ilyen eredményeket ott, ezt be kell látni.
          Úgyhogy nekünk marad az, hogy messziről csodáljuk.

  • nagy zoltan

    “A közepesen fejlett országok esetében ritkán jön létre az erőforrásokat a társadalom egészében szélesen terjesztő Északi Modell.”

    Khmm..

    Nézzük a tényeket: a legfejlettebb országok polgárainak nettó átlagvagyona(average net worth) szembeállitva az átlagember nettó vagyonával (median net worth):
    http://www.firstrebuttal.com/wp-content/uploads/2015/03/Screen-Shot-2015-03-12-at-12.47.37-PM.png

    Itt található:http://www.firstrebuttal.com/2015/03/12/wow-the-fed-gives-a-giant-fuck-you-to-working-class-americans/

    Azon az országok ahol a nettó átlagvagyon nemzetközi összehasonlitásban meghaladja az átlag nettó vagyonát:USA,Svédország,Norvégia ,Dánia,Svájc,Németország,Szingapur..
    Azok az országok ,ahol az átlag nettó vagyona arányitva az átlagvagyonhoz relative nagyobb:Japán(!),Franciaország,Olaszország,Spanyolország,Nagy-Brittania(!!),egyedüli északiként Finnország.

    Az előzőek vagyonmegoszlása relativ ,nemzetközi összehasonlitásban,egyenlőtlenebb mint az utóbbiaké,
    ergó,a cikk alapgondolata tévedés.
    A valóság inkább az állitás forditottja.

    • Zoltán Pogátsa

      Attól tartok nem értette meg a mondatomat.

      • nagy zoltan

        Az “északi modell” nem “terjeszti jobban szét” az erőforrásokat a társadalomban,mint a “déli modell”.Vagy Japán.Vagy Szingapur.

        • Zoltán Pogátsa

          Én nem erről beszélek. hanem esélyteremtésről.

    • KZoltán

      Már itt
      http://pogiblog.atlatszo.hu/2014/12/11/az-oecd-szerint-a-neoliberalizmus-halott/ rámutattam arra: az a baj az érveléseddel, hogy összekevered a
      vagyont a jövedelemmel.

      • Zoltán Pogátsa

        Nem erről beszélek. Mobilitásról.

        • KZoltán

          Te nem, de ő igen.

    • Nevem Van Petrovics

      Ezek a valóságnak látszó tárgyak ott szoktak megdőlni, hogy a számítási módszertan szubjektív.

  • Miklós

    Szomorú, amikor valaki egy diktatúrát hoz pozitív példaként! Egy jólszervezett rendszer nyilván nagyon eredményes lehet adott célok elérésében, a társadalom azonban nem gép és nem is egy vállalat. Kell, hogy legyen rend, koherencia ahhoz, hogy élhető legyen egy közösség, de szerintem van egy optimum a között, hogy “mindenki azt csinálja, amit én mondok”, és a között, hogy “mindenki azt csinálja, ami eszébe jut”. Valahol ott, amikor az egyik ember szabadsága nem korlátozza a másik, ugyanolyan mértékű szabadságát. Valahogy az ember azt gondolná, hogy a közgazdaságtan célja szintén az ember, annak feltárása, hogy hogyan működhet egy igazságos társadalom, és nem az, hogy hogyan érhetünk el a kiegyensúlyozott, boldog emberi élettől elidegenedett “teljesítményt”, mert ha a legfőbb érték az ember, akkor a legnagyobb hozzáadott érték sem más, mint az emberi élet, és nem csak az egyenlőbbeké, hanem mindenkié.

    • Hypokrites

      “Valahol ott, amikor az egyik ember szabadsága nem korlátozza a másik, ugyanolyan mértékű szabadságát.”

      Csak az, hogy mit jelent definitíve “korlátozni”, az nem intuitív evidencia, hanem koronként más és más. Az unokáid már szélsőségesnek fogják tekinteni azt, amit ma még normálisnak tartasz (ahogy ez megtörtént a 20. századi etika megváltozása óta). Így halad a világ.

      • Miklós

        Szerintem, az “ugyanolyan mértékű” kifejezés elég jól egyértelműsíti a “korlátozni” fogalmát, és ez már több ezer éves evidencia. Az, hogy egy adott társadalomban ezt hogyan tagadják, valóban változik. Szeretném hinni, hogy halad a világ, de egyelőre én úgy látom, hogy csupán a módszerek változnak. A vadabb részeken ma is van rabszolgaság, a civilizáltabb területeken pedig annyira be van állva a rendszer, hogy azért nem kell fizikai kényszert alkalmazni, mert egyszerűen nincs hová menned. Teljesen mindegy melyik bérgyártónál ülsz védőmaszkban, sapkában, köpenyben, már minthogy nem az embert, hanem a terméket védő maszkban, sapkában és köpenyben, személytelenül, ESD kábellel a gyártósorhoz “láncolva”, amíg le nem cserélnek egy robottal.

    • Zoltán Pogátsa

      Nem hoztam semmit pozitiv példaként. Leírtam, h mi történt Szingapúrban.

      • Miklós

        Azért engem továbbra is irritál ez az “alacsonyabb hozzáadott érték kiszorítása az országból” koncepció. Hová szorítod ki? Ha automatizálsz, azt értem és el is fogadom, ha nem az utcára lökik ki azokat, akik így elveszítik a munkájukat. Amúgy meg, ha más országba szorítod ki, az nekem bizarr. Fair dolog, ha egyik ország rátolja a sarat a másikra?

        • Zoltán Pogátsa

          Átképzi.

          • Miklós

            Elvileg, talán. De ezt így egyszerűen kimondva, szerintem még mindíg valami alacsony hozzáadott értékű munkáról beszélsz, mert egy komplex szakma elsajátítása nem egy két hónap, nem is év, inkább lehet évtizedről beszélni. Ha megszűnik egy alacsony hozzáadott értéket előállító cég, akkor nem feltétlenül átképezni kell, hanem magas hozzáadott értékű céget létrehozni, és ez sem kis idő. Egyik kedvenc könyvem Jim Collins-tól a Jóból kiváló, és bár mindegyik elvét jónak tartom, szerintem ide a lendkerék elv igencsak illik. Szóval, ahhoz hogy egy takarító elmenjen az első cégtől a másodikhoz, nem kell átképezni. Mi történik a valóságban? Mivel a második cég létrejötte lassú, elmegy nyugatra, és nem csak a takarítónak kell elmennie nyugatra, hanem a többieknek is.

        • Nevem Van Petrovics

          Nem fair, csak egyszerűen emberi :-)
          Ecce homo. Szép dolog az illúziók kergetése, mint lepkehálóval szaladgálni a nyári réteken. :-)

          • Miklós

            Szerintem az emberi viselkedés nagy része csoportgondolkodás eredménye, sodrás, rezonancia. Vagyis, amit megfigyelsz, nem feltétlenül valós, racionális. Nekem a “nem fair” nem emberi. Lepkehálóval szaladgálni nem hiábavaló, mert lepkék igenis vannak, nem csak a képzelet szüleményei. De persze értem én…. A kockázatokról és mellékhatásokról…. :-)

  • Nevem Van Petrovics

    Kétségtelenül sikeres a modell. Ott !
    Egyszeri és megismételhetlen, hogy a diktatúra és a gazdasági jólét hosszú távon együtt jár.
    Hasonlót sem lehet megismételni ebben a közegben, ezzel a történelemmel, ezekkel a szocializációkkal.

  • HakapesziMaki00

    azert eszak-korea krealasat japanra kenni az egy kicsit csusztatas. a hideghaboru elso katonai konfliktussa fajult nezetelterese volt. Meg marx meg engelsz (meg lenin)… Az usanak kellet egy talpalatnyi fold a SZU keleti felen, egy hidfo. ami csak a kinai beavatkozas es a szovjet tamogatas miatt lett kisebb, mint egesz korea. mival koreat japan szallta meg, japant pedig az USA ezert nem engedte az USA koreat a komcsiknak.
    gondolom a szerzo kinaban eldegel, mert kina szereperol semmi nincsen a cikkben. eszak koreat kina es a ruszkik tartjak, mert kell egy lancos kutya, aki neha hangosan ugat

  • Cooper Hawkes

    Ez egy ostoba cikk tele kiragadott dolgokkal a megfelelő hátterük nélkül.

  • P. István

    Ja, nagyon konstruktív írás. Nézzünk magunkba, aztán haljunk ki békésen. Probléma megoldva.

  • Faragó Csaba

    Ekkora hülyeséget nem vártam volta az Átlátszótól! OK, rendben, Észak-Korea semmiben sem hibás, Kim Dzsongunnak egyenesen adjunk Béke-Nobeldíjat, Kim Ir Szent és Kim Dzsong Ilt avassuk szentté, és mindenért Amerika és Japán a felelős. És természetesen Japán mai vezetősége a felelős Japán minden vélt vagy valós múltbeli bűnéért.

  • 7esbusz

    Egy ilyen szar komcsi, de minimum szélsőbalos firkálmány mit keres itt? Jesszus….